Skip to content
Menu
EU Mozaik
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Adatvédelem
EU Mozaik

BeeSmarter: Szoros küzdelem a verseny előfordulójában

Komoly érdeklődés kísérte a Magyar Telekom főtámogatása mellett a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara által 2013. február 1-3. között megrendezett BeeSmarter Mobil Programozó Csapatverseny elektronikus előfordulóját.

A háromfős, elsősorban egyetemista és középiskolás csapatok számára kiírt versenyre több mint 30 csapat nevezett, ebből majdnem 20 csapat küldött be értékelhető megoldást Android, vagy iOS platformon.

A csapatoknak komplex útvonal-keresési problémát kellett megoldaniuk, amely a következő volt: egy csillagásznak nagyméretű állományokat kellett letölteni az internetről, miközben előadásra sietett. A mobiltelefonjának olyan utat kellett ajánlania, amellyel a lehető leggyorsabban az előadás helyszínére érhetett, miközben minél több adatot le tudott tölteni az úton elhelyezett nagysebességű wifi- és a mobiltelefonos hálózatot közösen használva. A feladat a mobil programozás ismeretein túl mérnöki látásmódot, jelfeldolgozási ismereteket igényelt, így valódi versengésre és ötletelésre adott lehetőséget az egyes csapatoknak.

Az előfordulót a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Root kis<>k” csapata nyerte megelőzve a Budapesti Műszaki Egyetem „Spartans” nevű csapatát. A harmadik helyezett az „Innoid Mobile” BME-s csapat lett. A középiskolás kategóriában a Lovassy László Gimnázium csapata győzött.

A döntőt 2013. március 2-3 között rendezik Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán. A döntőbe 30 csapat juthat be, ebből 20 egyetemista és már dolgozó, valamint 10 középiskolás csapatot várnak a szervezők. A döntő még üres helyeire még azok a későn eszmélő csapatok is bejuthatnak, akik 2013. február 17-ig jól megoldják a hétvége feladatait.

A verseny döntőjében a csapatoknak valódi alkalmazásfejlesztést kell elvégezniük a legváltozatosabb témakörökben.

További információ a BeeSmarter Mobil Programozó Csapatverseny hivatalos oldalán: http://beesmarter.org

 

Legutóbbi bejegyzések

  • Legszebb görög szigetek
  • Gépesített konyhabútor
  • Vivace kezelés
  • Lakásfelújítás kérdések és válaszok
  • Miért érdemes Münchenbe utazni?
  • Firenze látnivalók
  • Pályázatok vállalkozásoknak
  • Oldalletöltés vagy egyedi látogatók?
  • A biostimuláció hatásos a petyhüdté vált bőr ellen
  • Fekete, zöld, vörös – melyik tea a legegészségesebb?

Kategóriák

  • Egészség
  • Életmód
  • Gasztronómia
  • Ingatlan
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Otthon
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Tudomány
  • Utazás
  • Vállalkozás
  • Vegyes

Címkék

BME fesztivál hacker Hegyalja Fesztivál információs társadalom IT biztonság kiberbiztonság kiberbűnözés kibertámadás közösségi média Microsoft Microsoft Magyarország mikroblog-szolgáltatás mobilalkalmazás mobilapp mobilfüggőség mobilinternet mobil programozó csapatverseny mobilszolgáltatás mobiltelefon mobilvírus média Műegyetem navigáció NOD32 nyelvtudomány Office 365 okostelefon okostelefon-alkalmazás oktatás online szolgáltatás optikai hálózat Park PayPal programozás programozó verseny Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara Sziget Sziget fesztivál tudomány verseny VOLT fesztivál web 2 web2
©2025 EU Mozaik | Powered by SuperbThemes!